Szeretem a jó közmondásokat, motivációs idézeteket. Feltöltenek, energizálnak. Kivétel is van persze, például a címben említett. Hogy miért nem kedvelem?
Mert ezt a frappáns és ostoba választ szoktuk adni akkor, amikor már nagyon unjuk a sok kérdés értelmes megválaszolását. És elfelejtjük hatalmas értéknek tekinteni a kíváncsiságot, a kérdezőből pedig szép lassan kihal a tűz, ami ezt táplálhatná.
És például hol kell tudni jól és jót kérdezni? Az összes álláskereső portál rengeteg tanácsot, tippet ad arra vonatkozóan, hogy legyenek kérdéseid és mit kérdezzél meg feltétlenül egy állásinterjún. Ugyanis így (is) meg tudod erősíteni az interjúztatót abban, hogy felkészült vagy, motivált és TE vagy az ideális jelölt a pozícióra.
Teljesen egyet értek vele. Csak éppen az a bökkenő, hogy nem támogató az a légkör, amiben a címben idézett választ kapjuk kérdéseinkre. És ez a légkör a tanulmányaink során is elkísér bennünket. Nem úgy növünk fel, hogy azt érezhetjük alapból: kérdezzünk bátran, mert nincs rossz kérdés! Sőt, a helyzet a tapasztalataim alapján pont az ellenkező, leszoktatnak róla.
Íme néhány tipikus válasz, hogy miért is nem kérdeznek szívesen a diákok:
- ha kérdezünk, még azt a képet sugározzuk magunkról, hogy buták vagyunk, mert nem értettük meg elsőre a magyarázatot, márpedig nem szeretné senki sem, ha ezért jegyeznék meg a nevét!
- nem szeretik a tanárok, ha félbeszakítjuk őket!
- ha kérdezünk, akkor kifutunk az időből, pedig szigorúan meg van határozva, meddig kell az adott órán eljutni!
- ha kérdezünk, akkor nagyon sokszor kapjuk kapásból azt a minősítést, hogy nem figyeltünk eléggé, különben nem lenne kérdésünk!
Hát nem elszomorító?! Ha nem lehetünk kíváncsiak, ha nem tehetünk fel ill., ha nem vagyunk képesek feltenni bennünket érdeklő kérdéseket, akkor mi motivál a tudás megszerzésére, a fejlődésre? Ti tudtok/mertek kérdezni?
szerző: Mariann